BÉLAPÁTFALVA

Egertől 22 km-re fekszik a kistérség központja Bélapátfalva. Határa a Bükki Nemzeti Park része. Növény és állatvilága fajokban és társulásokban gazdag.

A Bélkő lábánál a falu peremén található a ciszterciek bélháromkúti apátsága.

II. Kilit egri püspök alapította a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt apátságot 1232-ben. Az apátsági templom, melynek orgonája a barokk időkből származik, már a középkorban Nagyboldogasszony napján augusztus 15-én búcsújáróhely volt. Ma is ezen a napon tartják a búcsút, amely jeles eseménye a falu életének.

A dombokkal körbezárt kis tó, kellemes nyugodt felüdülést kínál látogatóinak, a horgászok biztos lelőhelye. A tó és a település mellett vezet több országos túravonal.

A falu határában kitermelhető agyag nemcsak téglagyártásra, hanem finomabb fazekasmunkák készítésére is alkalmas volt. Az első kőedény néven emlegetett keménycserép edények már az 1846-os iparkiállításon is sikert arattak.

A XIX. Század utolsó évtizedeiben az üzem már nagy hírre tett szert szabadkézi, népies díszítésű rózsás edényeivel. A gyár 1927-ben fejezte be működését.

A változatos formájú kőedényeket ma már csak múzeumban és gyűjtőknél találhatjuk meg.

Bélapátfalván szálloda, vendéglők, nyári gyermektáborok és a falusi turizmus vendégfogadói várják az érdeklődőket.